Folytatás az első oldalról

mint egy nagy család tagjai végezzük munkánkat vendégeink legnagyobb megelégedésére.

Jó hangulatunk átterjed vendégeinkre is. Ennek köszönhetően pedig egyre többen javasolják barátaiknak is, hogy látogassanak el hozzánk, közös estéiket nálunk tölthessék el.

Így aztán a csárda törzsvendégeinek, folyamatosan visszatérő vendégeienk száma folyamatosan nő. Reméljük, hogy Önt is rövid időn belül vendégünkként üdvözölhetjük.

Balatongyörökről

  • Látogasson el hozzánk & ismerje meg
    Balatongyörököt

    A település helyén már az újkőkorszakban is laktak, a rézkorból fejsze maradt fenn itt.

    A római korban kisebb település működött a mai Szépkilátó környékén, ahol ma egy fürdő maradványai láthatóak. A keleti gótok leszármazottjaiból álló keresztények a korai középkorban először a római romokra építkeztek, majd a település központja nyugatra tolódott.

    Első írásos emléke 1121-ből maradt ránk. Nevét valószínüleg Szigliget urának, II. Atyusz Bánnak GYÜRK nevű fiáról kapta. A török időkben viszonylag kevés veszteség érte mivel a Szent Mihály dombon álló Meszes Györk vár védte meg.

    1732-ben Festetics Kristóf kapja meg birtoknak, majd a XVIII. század végére komoly településsé sarjad. 1910-ben platánsort ültetett a községben II. Festetics Tasziló skót származású felesége, Lady Mary Hamilton.

  • Tegye felejthetetlenné
    Balatongyöröki nyaralását

    Napjainkra a község egyre kedveltebb üdülőhellyé válik. Nyugodt fekvésének és a gyönyörű panorámának köszönhetően sokan a Balaton egyik legszebb községének tartják.

    A település nagy ütemű fejlődése azonban csak a két világháború között indult meg amikor vasút- és hajóállomás, strand és önálló plébánia épült. Ekkor épült ki a villasor illetve a Belügyminisztérium üdülője, a mai Kastély Szálló is. 1990-ben a település elnyerte az Európa legszebb falvainak járó Prix d' Honneur tiszteletdíjat.

    Számos rendezvény biztosítja a községbe látogatók szórakoztatását, felejthetetlenné téve a nyaralást. Ilyenek például a Borfesztiválok, rendszeresek a júliusban kezdődő ősszel is tartó "borhetek", a szüreti mulatságok, a borfesztiválok.

  • Horgászparadicsom
    Balatongyörökön

    Évente Pünkösdhétfőn horgászversennyel kezdődik a szezon, nagy kedvet teremtve ezzel a horgásszenvedélyüknek hódolóknak. 100 férőhelyes csónakkikötő várja a horgászat szerelmeseit.

    A túrát kedvelőknek ajánlható a község északi részén húzódó Becehegy-i és Paphegy-i túraútvonal ahol csodálatos panorámában lehet részük a táj szerelmeseinek. És az út végén természetesen sok-sok szeretettel és remek ételekkel, finom borokkal várjuk a PAPHEGYI CSÁRDÁBAN a hozzánk betérőket.

Akik a pompás ízeket az Ön tányérjára varázsolják